Feltámadás és az Élet


Ezekben a napokban ünnepeljük Krisztus feltámadásának eseményét, amire a keresztények már a kezdetektől fogva saját életük vonatkozásában tekintettek. Akik csak földi győzelmet vártak a Messiástól, azok nem értették viselkedését. Az ő számukra a halál csak egy szép álom végét jelentette. A pogány százados, aki Jézus keresztje alatt állt, ellenben semmit sem várt, hanem megfigyelte Jézusnak Atyjához való viszonyát, s ebből fakadt kijelentése: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt“ (Mk 15,39). Ezt pedig csak egy már hívő ember mondhatja ki hitelesen. A hit pedig egyértelműen húsvét ajándéka. A hit arra bátorít bennünket, hogy a sír ridegsége mögött is meglássuk Isten nagy gondolatait. Krisztus saját feltámadásával pedig azt mutatja meg (megdicsőült embersége által), hogy új létrendbe akar átvezetni bennünket. Feltámadásában nem csak egy individuális sorsra, egy pusztán történelmi eseményre emlékezünk. Ahogy arról a Szentírás több helyen tanúskodik, Krisztus feltámadása után többször megjelent övéinek. A Bibliában arról is olvashatunk, hogy a Feltámadott egyszerre több mint ötszáz embernek jelent meg, ami – bárminemű kritikával szemben is – a feltámadás tényének hitelességét támasztja alá. Az első keresztények tehát úgy tapasztalták meg Krisztust, mint aki feltámadása után is tartósan velük marad. Ez a tapasztalás kell, hogy éltessen minket is. Nem szünteti meg ugyan földi bajainkat – hiszen ő maga is azzal került közel hozzánk, hogy vállalta azokat –, de mégis élőként kísér minket.

A mai kor Egyházát is ez a valóság hordozza: a feltámadott Krisztus velünk van. Húsvét fényében a keresztények pedig „élőkként“ értelmezik magukat, olyanokként, akik egy olyan létezésből találtak kiutat, amely inkább halott lét, mint élet. A keresztények Krisztusban mindig a valódi életet fedezték és fedezik fel. Nem azt, amely a politika, a gazdaság, a pénz vagy a kultúra függvényeiben értelmezhető. Nem azt, amely a földi örökkévalóságot szeretné elérni. Az életbe az út Jézus halálán keresztül szerezhető meg. A halálból való szabadulás pedig sokkal inkább az egoizmustól való szabadulást jelenti; az „én“ börtönéből, a szeretetre való képtelenségből való kilépést. Így húsvét annak ünnepévé válik, hogy a keresztény kilép régi létezéséből és mindazokkal, akik hozzá tartoznak, a Feltámadottal való közösségbe lép be.

Mert a Feltámadott él és életet ad, él és közösséget hoz létre, él és megnyitja a jövőt, él és utat mutat! Krisztus feltámadása igazolja, hogy az Atya elfogadta Krisztus áldozatát és megdicsőítette azt, aki áldozattá vált. Az élet igazi értelme így az áldozatban csúcsosodik ki. Amikor a szolgálatban, a munkában, a türelemben és a nagylelkűségben kiszolgáltatjuk életünket, azzal egyre inkább áldozattá válunk. Ennek ellentéte az önzés, a beszűkülés, az elégedetlenség és a múló örömök kergetése. Az élet olyan, mint a búzaszem: el kell vetni, hogy elhalva bőséges termést hozzon, s hogy megvalósuljon benne mindaz, amit Isten elgondolt róla...

Ezt a reményteli utat kívánom mindenkinek. Áldott húsvétot!


Fóthy Zoltán
plébános

Vissza