A szentségkiszolgáltatás gyakorlata az egyháztörténelem során fokozatosan bontakozott ki. Az idők során a különböző teológusok hol több, hol kevesebb szentséget ismertek el. A középkorban mind szilárdabbá vált az a nézet, amely szerint a szentségek száma hét. A kérdésben a Tridenti Zsinat hozott végleges döntést, amikor a szentségek hetes számáról dogmatikus érvénnyel nyilatkozott. E döntést a reformátorokkal szemben fogalmazta meg, akik a szentségek számát kettőre korlátozták.
Kiszolgáltatója: Rendes kiszolgáltatója a püspök, pap vagy diakónus. Rendkívüli kiszolgáltatója lehet bárki: az is, aki maga nincs megkeresztelve és/vagy nem hisz Istenben.
Felvevője: Bárki, aki még nincs megkeresztelve.
Anyaga: Távolabbi anyaga a víz. Közelebbi anyaga a vízben való megmerítkezés vagy vízzel való leöntés.
Formája: A kiszolgáltató szavai: „N., én megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Elnevezése: A magyar nyelvben a szentség kiszolgáltatásához kapcsolódó egyik kiegészítő szertartásból származik: a homlok kereszt alakban történő megkenéséből.
Egyéb: A katolikus tanítás szerint a keresztség megtisztít az áteredő bűntől és eltörli a személyes bűnöket. Általa leszünk Isten gyermekei és az egyház tagjai. A keresztség eltörölhetetlen karaktert (pecsétet) adó szentség, ezért ismételt kiszolgáltatása nem lehetséges.
Ökumenikus vonatkozás: A keresztséget a protestantizmus is szentségnek tekinti, de tagadja objektív bűntörlő hatását.
Keresztelőre jelentkezni plébániánkon az alábbiak szerint lehet.
Kiszolgáltatója: Rendes kiszolgáltatója a püspök; rendkívüli, de megengedett kiszolgáltatója a püspöki engedéllyel rendelkező pap.
Felvevője: Minden megkeresztelt, de még meg nem bérmált személy.
Anyaga: Távolabbi anyaga a krizma, közelebbi anyaga a kézrátétel és a homlok (a keleti egyházban több testrész) krizmával történő megkenése.
Formája: A kiszolgáltató szavai a nyugati egyházban: „N., vedd a Szentlélek ajándékának jelét”, a keleti egyházakban: „A Szentlélek ajándékának pecsétje.”
Elnevezése: A bérmálás latin neve sacramentum confirmationis, azaz a megerősítés szentsége.
Egyéb: A bérmálás eltörölhetetlen karaktert adó szentség, ezért ismételt kiszolgáltatása nem lehetséges.
Ökumenikus vonatkozás: Számos protestáns egyházban él a konfirmáció gyakorlata, de nem tekintik sákramentumnak.
Kiszolgáltatója: Kiszolgáltató alatt érthetjük azt, aki létrehozza az Eucharisztiát, vagyis aki a szentmisében a kenyeret és a bort Jézus Krisztus testévé és vérévé változtatja. Ilyen értelemben a kiszolgáltató a püspök vagy pap. Ugyanakkor az Eucharisztia tényleges kiszolgáltatása az áldoztatás aktusa, s így további rendes kiszolgáltatónak tekinthető a diakónus és az akolitus is. Rendkívüli kiszolgáltatója lehet bárki, akit indokolt esetben megbíznak az áldoztatással.
Felvevője: A megszentelő kegyelem állapotában lévő, megkeresztelt ember.
Anyaga: Érvényes anyag kizárólag a búzakenyér és a szőlőbor.
Formája: Jézusnak az utolsó vacsorán elhangzott, a kiszolgáltató kimondott szavai: „…ez az én testem…”, illetve „…ez az én vérem….”
Elnevezése: A görög ευχαριστία szó hálaadást jelent. Magyar fordítása többjelentésű szó: egyrészt a szentmisét jelöli (ilyenkor kis kezdőbetűvel írjuk), másrészt jelenti a kenyér és a bor színe alatt valóságosan jelen lévő Jézus Krisztust is.
Egyéb: A teológiatörténetben vitatott kérdésnek számított, hogy konkrétan mely mozzanat eszközli az átváltoztatást. A katolikus tanítás a fenti szavakban találta meg erre a választ.
Ökumenikus vonatkozás: Az eucharisztia szertartását valamilyen módon minden protestáns felekezetben gyakorolják, s többségükben szentségnek is tekintik.
Kiszolgáltatója: A püspök vagy a pap.
Felvevője: Bármely megkeresztelt ember.
Anyaga: E szentségnél anyagról csak analóg módon beszélhetünk; ilyen értelemben fogalmazhatunk úgy, hogy a bűnbocsánat szentségének anyaga a megbánt bűn.
Formája: A kiszolgáltató feloldozó szavai: „És én feloldozlak téged bűneidtől, az Atya, és a Fiú, és a Szentlélek nevében.”
Elnevezése: A szentséget szokásos módon nevezik a bűnbánat vagy a gyónás szentségének. Egyik elnevezés sem tekinthető kifejezetten helytelennek.
Egyéb: E szentség kiszolgáltatásának napjainkban csaknem egyetlen ismert formája a pap és a bűnbánó négyszemközti találkozásában megvalósuló fülbegyónás.
Ökumenikus vonatkozás: A négyszemközti, több kiválasztott vezető előtti vagy épp a teljes gyülekezet előtt gyakorolt bűnvallás többnyire része a protestáns egyházak hitéletének is. De magának az aktusnak nem tulajdonítanak kegyelemközlő hatást, és nem tekintik szentségnek.
Kiszolgáltatója: A püspök vagy a pap.
Felvevője: A súlyosan beteg vagy más okból életveszélyben lévő ember.
Anyaga: Távolabbi anyaga a püspök által megszentelt olaj, rendkívüli esetben bármely más növényi olaj. Közelebbi anyaga a beteg homlokának és kezének olajjal való megkenése.
Formája: A kiszolgáltató szavai: „E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével; szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen téged, és erősítsen meg jóságosan!”
Elnevezése: A II. Vatikáni Zsinatot megelőzően e szentség hivatalos elnevezése az utolsó kenet volt. A mai lelkipásztori gyakorlatban tudatosan igyekeznek kerülni ezt a kifejezést.
Egyéb: A Tridenti Zsinat a szent kenet hatásainak taglalásakor kifejezetten, hittételként tanítja, hogy e szentség fölvétele adott esetben a beteg testi gyógyulását is eredményezheti.
Ökumenikus vonatkozás: A betegekért, adott esetben a beteggel közösen mondott ima minden felekezetben jelen van, de nem szentségként.
Kiszolgáltatója: A püspök.
Felvevője: Az a megkeresztelt férfi, akit az egyház alkalmasnak talál.
Anyaga: Távolabbi anyaga a krizma, közelebbi anyaga a krizmával való megkenés.
Formája: A püspök felszentelő imája.
Egyéb: Az egyházi rend eltörölhetetlen karaktert adó szentség, ezért ismételt kiszolgáltatása nem lehetséges. Akit diakónussá, pappá, majd püspökké szentelnek, nem háromszor veszi föl ugyanazt a szentséget, nem is három szentséget vesz föl, hanem egyetlen szentséget három fokozatban.
Ökumenikus vonatkozás: A protestáns felekezetek többségében is létezik bizonyos fokú hierarchia, és a különböző szolgálatok személyhez kötődése. Az apostoli szukcesszió fogalmát azonban nem alkalmazzák, és a papság intézményét nem tekintik szentségnek.
Kiszolgáltatója: A közhiedelemmel ellentétben a házasságot nem a pap szolgáltatja ki a házasulandóknak, hanem a jegyesek szolgáltatják ki egymásnak.
Felvevője: Az a szabad állapotú, felnőtt férfi és nő, akiket ettől az egyházjog valamilyen oknál fogva nem tilt el.
Anyaga és formája: A jegyesek házassági szándéka tekinthető anyagnak, a házassági szándék kinyilvánítása pedig formának. A szándék kinyilvánításának szavai: „N., Isten színe előtt feleségül veszlek. – N., Isten színe előtt feleségül megyek hozzád.”
Egyéb: A hivatalos katolikus tanítás a házasság lényegi tulajdonságának tekinti az egységet és a felbonthatatlanságot. Az első azt jelenti, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke, utóbbi pedig azt, hogy az érvényesen megkötött házasságot objektív lehetetlenség megszüntetni mindaddig, amíg mindkét fél életben van.
Ökumenikus vonatkozás: A házasságkötés szertartása a protestáns liturgiákban is létezik, beleértve az Isten előtt kimondott „igen”-t és az egyház által adott áldást is, de a köteléket nem tekintik sem szentségnek, sem felbonthatatlannak.